Utolsó roham az OKJ képzésekben

A szakképzés átalakulásával, megszűnik az OKJ jól ismert rendszere és struktúra szerint kerülnek megszervezésre a szakmai képzések, oktatások, szakképesítést adó képzések. Ennek a változásnak tudható be, hogy egy utolsó nagy hajrá indult az OKJ tanfolyamokat biztosító felnőttképzők és az OKJ bizonyítványt megszerezni kívánó tanulók körben. Mi történik most a felnőttképzőknél ebben az utolsó hónapban?

Olvasási idő kb: 4 perc

Először nézzük meg az előzményeket, mi vezetett ahhoz, hogy az amúgy erősen periodikus képzési szektorban a korábban tanfolyamindítás szempontjából stagnáló decemberi hónapban is képzések százai indulnak el az egész országban.

2020. februárjában megjelent két rendelet - az egyik a 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról, a másik pedig a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról – melyek tartalmazzák az úgynevezett Szakképzés 4.0 reformjait, az új szabályokat, az OKJ kivezetéséről szóló iránymutatásokat. A rendeletek értelmében a szakképzésben jelentős változások léptek már életbe és fognak még életbe lépni 2021. januárjától. Nyugati példákat követve egyszerűsödik a szakmák átláthatósága, számos korábban ismert szakképesítés szűnik meg, vagy épül be egyes szakmák alá. Valamint változik a szakmai vizsgák menete, megvalósítása is.

A változás célja a könnyebb átláthatóság, a munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás lenne, valamint az, hogy iskolarendszerű képzésből senki ne kerüljön ki szakképesítés nélkül.  A változásról és arról, hogy mi lesz az OKJ után korábban már ITT írtunk, ebbe jobban most nem is kívánunk jobban belemenni. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek a változások, hogy csapódnak most le a képzők és a tanulni vágyok körében.

A felnőttképzők életében a képzések utáni érdeklődés, a tanfolyamindítások ütemezése az évek során egy jól követhető rendszert alakított ki. Részben igazodva az iskolai évhez, részben az ünnepeinkhez, életvitelünkhöz, megfigyelhető volt a szakaszosság. A legtöbb képzés az őszi (szeptember-október), a téli (január-február), és a tavaszi (március-április) időszakban indult, míg a nyár és a december a tanulás, a képzésszervezés és indítás szempontjából egy csendesebb időszak volt. Most azonban a legtöbb OKJ-s képző még hirdet, szervez, indít, nyoma sincs a téli lelassulásnak.

Általánosságban elmondható, hogy jelentősen megnövekedett az érdeklődés az OKJ képzések iránt. Sokan szeretnének még most, a régi (ismert) rendszer szerint szakmát szerezni. Akik korábban még csak kacérkodtak a gondolattal, hogy szívesen tanulnának egy szakmát, vagy hezitáltak azon, mit tanuljanak, most belevágnak és beiratkoznak a kiválasztott képzésre.

A megnövekedett tanulási kedvet még inkább erősíti, hogy 2020. októberétől a OFA és a Magyar Államkincstár szervezésében, kisgyermeket nevelő szülök ösztöndíjat igényelhetnek a tanfolyamuk időszakára. Az ösztöndíj lehetősége most kezdett szélesebb körben ismertté válni, egyre több tanuló értesül a lehetőségről és szeretne élni vele. Az ösztöndíj igénylésének feltételeiről és az igénylés menetéről ITT olvashatsz.

Vállalati és pályázati oldalról is tapasztalható egyfajta növekedés, hiszen ahol még maradt keret a szakmai, OKJ képzésekre ott most mindenki próbálja a dolgozóit, vagy a célközönségét elérni és „beiskolázni”, biztosítani számára a tanulási, képzési lehetőséget.

A képzők igyekeznek kiszolgálni ezt a megnövekedett igényt és akár emelt csoportlétszámmal, akár párhuzamosan indított képzésekkel, vagy a képzési ütemezések átstrukturálásával: hétvégi csoport mellett, hétköznap esti csoportok indításával megvalósítani a képzéseket. Sokan plusz erőforrásokat vonnak be mind szervezői, mind oktatói oldalról, hogy az érdeklődőknek megfelelő tájékoztatást és képzést tudjanak nyújtani. Mások hosszabb nyitva tartással, vagy a két ünnep között is elérhető ügyfélszolgálattal várják az érdeklődőket az utolsó nagy hajrában.

 

Málics Bettina
Okleveles andragógus, tréner

 

Online induló tanfolyamok, képzések

 

 

Mi lesz az OKJ után?

3 +1 tipp a hatékony felnőttkori tanuláshoz

Ösztöndíj lehetőség a felnőttképzésben