Nem vettek fel az egyetemre? Tanulj szakmát!

A napokban tették közzé az egyetemi, főiskolai felvételi ponthatárokat. Diákok, szülők, újra iskolapadba ülni szándékozó felnőttek várták ezt a napot nagy izgalommal és némi szorongással: vajon sikerül? Szerencsére sokan vannak, akik szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat az általuk választott intézményben. Hatalmas eredmény, szívből gratulálunk nektek!

Ott vannak viszont a többiek is, akik bosszankodva vagy éppen elszomorodva vették tudomásul, hogy ez most nem sikerült, kicsúsztak az őket érdeklő szak ponthatárából. Az első reakció biztosan az elkeseredésé, hiszen egy nagy vágynak kell most - egy időre legalábbis - búcsút inteni. Ahogy azonban eltelt néhány nap, érdemes elkezdeni gondolkodni: hogyan tovább? 

Olvasási idő kb.: 5 perc

Lehetőségek, ha nem vettek fel
 

Ha túl vagy az első sokkon, és már elkezdted tervezgetni a jövőt, hirtelen meglepően sok lehetőséggel találhatod szemben magad. A legtöbben nem mondanak le a továbbtanulásról az első év sikertelensége miatt, és különféle módokon próbálnak még jobban felkészülni a felvételire. Tanulhatsz nyelvet, elmehetsz külföldi önkéntes programokba kipróbálni magad - ilyeneket akár a választott szakodhoz igazítva is találhatsz. Dolgozhatsz is egy évet vagy néhány hónapot, mielőtt újra nekiveselkedsz a felvételinek. Tulajdonképpen minden verzióból hasznot húzhatsz: ha sikerül azon a területen szakmai gyakorlatot szerezned, amit tanulni szeretnél, az talán a legjobb lehetőség, de ha egy diákmunkát választasz, akkor is fejlődni fogsz rendszerességben, életvitelben, és anyagilag is megalapozhatod a továbbtanulás éveit.

A következő évi sikeres felvételihez vezető egyik lépés lehet, ha többletpontokat próbálsz szerezni. Ennek az egyik útja a nyelvtanulás: B2 típusú nyelvvizsgáért 28, C1 típusú nyelvvizsgáért már 40 pont jár. A másik lehetőség az, ha az így felszabadult egy évben szerzel egy középfokú szakképzettséget, azaz szakmát tanulsz. Korábban, az OKJ rendszerben különböző szakképzettségekért és adott szakokon 32 többletpontot kaphattak a felvételizők. 2021-ben ez megváltozott: már nem jár automatikusan ez a pontszám, viszont a középfokú szakképzettséget igazoló oklevélben szereplő szakmai vizsga emelt szintű érettségi vizsgának minősül.

Mit jelent ez? Ha valaki az emelt szintű érettségi vizsgát legalább 45%-osra teljesíti, többletpontot kap. Ha nem rendelkezel emelt szintű érettségivel, de középfokú szakképzettséggel igen, az emelt szintű érettségi vizsgának minősül, amennyiben szakirányú főiskolai, egyetemi szakra jelentkezel. A pontszámítás több tényezőtől is függ, mindenképp érdeklődj utána a választott felsőoktatási intézményben!

Középfokú szakképesítések
 

Melyek azok a szakmák, amelyekkel ezt a nyereséget elérheted? Ez nagyban függ attól, milyen irányban szeretnél továbbtanulni. Az azonban mindenképpen igaz, hogy egy ütőképes szakmával a zsebedben versenyképesebb vagy a munkaerőpiacon, mint egy érettségivel. Így aztán két legyet üthetsz egy csapásra: ha mégsem tanulsz tovább a következő évben, akár azonnal elkezdhetsz dolgozni, ha viszont felvételizel, nagyobb tudással állhatsz újra a rajthoz. Sőt: akár munka mellett is tanulhatsz! 

Néhány terület, ahol érvényesítheted a középfokú szakképzettséget:

-        Pénzügyi szakokon hatalmas előnnyel indulnak azok, akik vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképzettséggel rendelkeznek. Nemcsak a többletpont esélye, de a megszerzett gyakorlati tudás miatt is: sokkal könnyebb lesz ezzel felvértezve a számvitel szigorlat!

-        Tanítói és tanári, óvodapedagógusi és gyógypedagógusi pályákra készülők előképzettséget szerezhetnek a pedagógiai asszisztensi vagy gyógypedagógiai asszisztensi tanfolyamok elvégzésével. Mindkettő hiányszakma, hatalmas igény van rájuk! 

-        Kulturális területen a közművelődési munkatárs vagy a kulturális rendezvények szervezője szakképzettség jelenthet előnyt, ha pedig edző, rekreáció és életmód vagy sportszervezés szakra jelentkeznél, akkor válaszd a fitness instruktor tanfolyamot. 

Ebből is látszik: még semmi sincs veszve, rengeteg lehetőség áll előtted, hogy okosan kihasználd a most felszabadult egy évedet. Még az is elképzelhető, hogy annyira megszereted ezt az életformát, hogy inkább dolgozol néhány évet jól képzett gyakorlati szakemberként, és csak később szerzel diplomát. Mi rendelkezésedre állunk, ha kérdésed van vagy több információra van szükséged. Keress minket az info@minerva90.hu e-mail címen vagy a 22 501 665-ös számon, de megtalálsz facebookon és instagramon is!