Minden, amit a felnőttképzési szerződésről tudni érdemes

Minden, amit a felnőttképzési szerződésről tudni érdemes

Minden, amit a felnőttképzési szerződésről tudni érdemes

Akik már vettek részt valamilyen felnőtteknek szóló képzésen, tanfolyamon, azok valószínűleg már találkoztak a felnőttképzési szerződés fogalmával, annak tartalmával. Mire érdemes figyelni mielőtt aláírjuk, milyen kötelező tartalmai vannak és mit is szolgál pontosan a felnőttképzési szerződés? Ebben a bejegyzésben ezt a témát szeretnénk körbejárni.

 

Olvasási idő kb: 8 perc

A felnőttképzésben a felnőttképző intézmény és a képzésben részt vevő közötti jogviszonyt a felnőttképzési szerződés szabályozza. Fogalma 2001-ben jelent meg, amikor megszületett az első felnőttképzési törvény Magyarországon. Azóta a törvény folyamatosan változott, de a felnőttképzési szerződés azóta is az egyik legfontosabb képzési dokumentuma a felnőttképzésnek. A jelenleg hatályban lévő törvény szerint meglehet kötni írásban és szóban is a képzés típusától függően. Tartalmára vonatkozóan pedig kötelező elemek vannak meghatározva.

 

Miért fontos a felnőttképzési szerződés a képzőnek és a résztvevőnek is?

Azon túl, hogy törvényi előírás a felnőttképzési szerződés megléte, más pragmatikus okokból is fontos, hogy úgy kezdjük meg a képzést vagy a tanfolyamot, hogy kezünkben legyen az aláírt felnőttképzési szerződésünk. Ez az a dokumentum, ami tartalmazza a képzés legfontosabb adatait a képzési részletektől, a képzési díjon át, a képző és a képzésben résztvevők jogáig és kötelezettségéig. Tartalmát a felnőttképzési törvény határozza meg.

A felnőttképzési szerződés aláírásával erősítettük meg jelentkezésünket és részvételi szándékunkat az adott képzésre, tanfolyamra. Aláírásával megismertük és elfogadtuk a képzés részleteit, annak díjait, láthatjuk benne, hogy a képző mi mindent köteles biztosítani a képzés megvalósulásához, valamint azt is mi a következménye az esetleges szerződésbontásnak.  A képzésben részt vevőt a felnőttképzési szerződés biztosítja arról, hogy a tanfolyam, amire beiratozott és amire befizette a tanfolyami díjat, valóban megtartásra kerül. Képzői oldalról pedig szintén egy biztosíték arra vonatkozóan, hogy az adott tanuló a részvételi szándékát komolyan gondolja, díjfizetési kötelezettségéért felelősséget vállal.

Hogy néz ki egy felnőttképzési szerződés?

A felnőttképzési szerződésen meg fogod találni, hogy mely jogszabály alapján íródott. Rögtön az elején látni fogod a képző adatait (nevét, székhelyét, címét, adószámát, nyilvántartási és engedély számát). Fontos, ma Magyarországon csak nyilvántartott, és/vagy engedélyezett felnőttképzők nyújthatnak felnőttképzési szolgáltatásokat. Ez a tanulók számára azért lényeges, mert ezek az intézmények szigorú kritériumoknak és rendszeres ellenőrzéseknek kell, hogy megfeleljenek, így biztos lehetsz benne, hogy komoly és ellenőrzött képzővel kerülsz kapcsolatba.

A képző adatai után a képzésben résztvevő adatai következnek, melyet szintén törvény határoz meg. Ha részt szeretnél venni a képzésen ezen adatok megadását nem tagadhatod meg a képzőtől. Lényeges, hogy 2021-től egy úgynevezett Felnőttképzési adatszolgáltatási rendszerbe (FAR) kötelesek statisztikai adatokat szolgáltatni a képzők, ez a rendszer ellenőrzi a megadott adatok valóságát, így fontos, hogy adataidat helyesen add meg.
De milyen adatokat kérhetek tőled? Teljes nevedet, születési nevedet, születési helyedet, születési időt, édesanyád nevét, lakcímedet, email címedet, adóazonosító jeledet, iskolai végzettségedet és a nemedet is fel kell tüntetni a szerződésen. Ezen kívül nem kötelező, de a könnyebb kapcsolattartás miatt még telefonszámot szoktak elkérni a képzők.

A szerződés következő szakasza nagy valószínűséggel a képzési részleteket fogja tartalmazni: a képzés megnevezését, óraszámát, kezdő dátumát és a tervezett befejezés dátumát, a képzés ütemezését, a képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum megjelölését, vizsga esetén a vizsgára bocsájtás feltételeit, a megengedett hiányzás mértékét és a hiányzás túllépésének következményeit, képzési díjat, ha van akkor a vizsgadíjat, támogatott képzés esetén a támogatás mértékét, illetve a költségviselőt.

Ezt követően találod a szerződésben a képző és a képzésben résztvevő kötelezettségeit, a szerződésbontás lehetőségeit és a következményeit, valamint a szerződésszegés következményeit.

Nagyjából az eddig leírtak alkotják a szerződés kötelező tartalmát, ezen felül még egyéb információkkal is bővítheti a képző saját szerződését.

Mire figyelj, mielőtt aláírod a szerződést?

  • Nagyon fontos, hogy a szerződést aláírás előtt olvasd át, ha kérdésed van, akkor azt tedd fel az ügyintézőnek.
  • Figyelj arra, hogy a személyes adataid helyesen szerepeljenek a szerződésen, vagy ha Neked kell beírnod, akkor azokat helyesen, olvashatóan add meg.
  • Figyelmesen olvasd át a képzési részleteket és a képzési díjra vonatozó információkat. Fontos, hogy a képző csak azt az díjat kérheti el Tőled, ami szerepel a szerződésben, azon felül az oktatásért plusz pénzt nem kérhet. Ebbe nem tartozik bele, ha alkalmassági vizsgálatot szervez, vagy ha könyvet rendelsz a képzőtől, ezek plusz költséggel fognak járni.
  • Fontos, hogy a felnőttképzési szerződést bármikor felbonthatod és a képzésből kiszállhatsz, azonban ez nem jogosít fel arra, hogy visszakérd a tanfolyami díjat. Tanfolyami díj visszatérítési kötelezettsége csak akkor van a képzőnek, ha képzés, vagy tanfolyam a képző hibája miatt hiúsul meg. Egyéb esetben a képzési díjat meg kell fizetned, ezért érdemes végig gondolni valóban lesz-e időd és energiád a tanfolyamon való részvételre.
  • Szintén fontos, hogy a felnőttképzési szerződés aláírása nélkül ne fizess be tanfolyam díjat, csak az alírást követően.
  • A képzők sokszor a hírlevél és marketing célú megkeresések hozzájárulását is bele szokták fogalmazni a szerződésbe. Ha itt külön nem jelölöd be, hogy nem járulsz hozzá, akkor számíthasz arra, hogy havonta, vagy hetente értesülsz a legfrissebb képzői hírekről, induló tanfolyamokról. Ha ezek a hírlevelek zavarnak érdemes rögtön az elején megvonni a hozzájárulást, de természetesen a későbbiekben automatikusan is le tudsz iratkozni róluk.

 

Málics Bettina
Okleveles andragógus, tréner
 

 

Becsatlakozási lehetőség OKJ képzésekre

 

 

 

 

Mi lesz az OKJ után?

Visszatekintő: Mi történt a szakképzésben, felnőttképzésben 2020-ban

3 + 1 tipp a hatékony felnőttkori tanuláshoz